2012. március 16.

Vezérkari százados

4. fejezet: 
      Miután Kursk-ban bevégezte munkáját, visszament Pétervárra, hogy feldolgozza az ott összegyűjtött anyagot. Mikor pedig azt a vasúti építkezést bizonytalan időre elhalasztották, 1860. szept. 1-én áthelyezték Brest-Litowskba, az ottani hadtestparancsnoksághoz. Itt átveszi a vezérkarhoz beosztott mérnököknél a főnöki hivatalt, s 1862. április 7-én kinevezik vezérkari kapitánnyá. Világos tehát, hogy a 27 éves, rendkívül tehetséges ifjú előtt fényes katonai pálya állt nyitva. A látszat tehát azt mutatta, hogy ennek a fiatalembernek az élet megadott minden megadhatót s a boldogságához semmi sem hiányzott. Ugyanakkor mégis látja és érzi belső tehetetlenségét, búsul rajta és siet a tökéletesség felé. Esténként, szabad perceiben, mikor a szolgálat nem köti le, olvassa az Újszövetséget, és buzgón imádkozik rendíthetetlen tökéletes hitért, bizakodó reményért és forró áldozatos szeretetért. Már ekkor erősen kidomborodik lelkének egyik jellemző vonása: tettekben megnyilvánuló emberszeretete. Mélyen meghatja őt a szükség és a szenvedés, mellyel folytonosan találkoznia kell. Ráadja tehát magát az irgalmas szamaritánus szerepére és gyakorolja a felebaráti szeretetet, csendben, titokban, minden feltűnés nélkül. Vasárnapi iskolát alapít, abban ő maga tanít, majd egy szegény fiút tanítóként állásba helyez iskolájában és biztosítja jövőjét. Emberszerető tevékenységét nem folytathatja sokáig, hamarosan kitör az 1863-ik évi szabadságharc és sokkal nagyobb áldozatokat kíván tőle. Nem kevesebbet, mint egész életének felajánlását. 
      Egyelőre élete békésen folyik tovább, bár a szolgálati elfoglaltságok nagyon terhére vannak és untatják. Ebből az időből maradt leveleiben arról panaszkodik, hogy gyönge az egészsége, s hogy túl van terhelve munkával. „Egyedül vagyok, folytonosan befogva, egészségem pedig gyöngén áll. Külsőleg és bensőleg szomorúság gyötör. Nincs semmi, amiben a lelkem örömet találhatna, csupán csak az imádság nyugtat meg, az is csak pillanatokra.” Igen, az annyira óhajtott lelki béke csak nem akart megjönni. A szomorúság, amelyről panaszkodik, csak nem akarja elhagyni, sőt meg is marad egész élete folyamán. Ugyanis olyan események vannak készülőben, melyek ólomsúllyal nehezednek lelkére mindhalálig. Tudniillik a januári felkelés tragikus fejleményei.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése