2011. október 1.

A gyermek és az ifjú


      1. fejezet
Andrew Kalinowski (1805-1878)
      Kalinowski József, akit később mint sarutlan kármelitát Ráfael atyának neveztek, Wilna-ban született 1835. szept. 1-én. Édesatyja, Kalinowski András, tanintézeti igazgató és a matematika tanára volt. Édesanyja, Polonski Józsa, korán halt el, amikor a kis Jóska alig volt két hónapos. Nagynénje, Viktoria lett második édesanyja, s mikor ő is elhunyt, az apa Puttkamer Zsófiát vette feleségül, nőtestvérét annak a hírneves Marilinak, akit Mickiewitz énekelt meg költeményeiben.
      A családi ház, amelyben három anyának gyermekei nevelkedtek együtt, mélységes keresztény érzületével és rendületlen hitéletével tűnt ki. Különösen érvényre jutott benne egész terjedelmében és a végletekig menő következetességgel Isten negyedik parancsolata: „Tiszteld atyádat és anyádat”. A kilenc gyermekből álló kis csoport forrón szerette és kölcsönösen támogatta egymást. Ez a meleg családi együttérzés később is megmaradt, egészen koporsójuk bezártáig.
      Kilencéves korában Jóskát felvették a wilnai nemesi középiskolába, ahol kiváló tehetségével és a tanulmányokban tanúsított szorgalmával tűnt ki. Társai között nagy népszerűségnek örvendett, mert jószívűségével, olykor pedig egy-egy okos, találó szóval segített másokon, elsimította az ellentéteket, jó tanácsokat adott és jóra buzdított. Középiskoláit olyan kiváló eredménnyel végezte, hogy nevét rávésték a legkiválóbb tanítványok emlékét megörökítő márványtáblára. Több lehetőség nyílt meg ekkor előtte: vagy Varsóba megy felsőbb tanulmányokra, vagy külföldre utazik, vagy pedig valamely orosz főiskolára iratkozik be. Azonban az orosz kormány Litvánia lakóit eltiltotta a varsói egyetem látogatásától. Anyagi eszközök hiányában nem utazhatott külföldre, nem maradt más hátra, mint a harmadikat választani. Édesatyjuk kívánságára tehát fivérével, Viktorral, a horkai gazdasági akadémiára iratkozott be, mikor azonban azt találta, hogy sem maga a tanulmány, sem pedig a gyakorlatokkal járó testi megerőltetés nem felel meg hajlamainak és szervezeti adottságainak, elhagyta azt és belépett a szentpétervári katonai mérnöki akadémiára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése